Minden ember akkor él igazán, ha meg tudja élni a szeretetet. A szeretet adása és kapása minden ember legfőbb vágya. A szerelem viszont más lapra tartozik. Amikor beleszeretünk valakibe minden színes: az embereket mosolyogni látjuk, elnézőbbek vagyunk, szép a naplemente, ragyognak a csillagok; s ahogy valami rosszul sikerül minden elszürkül. Ekkor csak a mi testünkben tűnik el a szépség, a külvilág ugyanaz marad. A naplemente gyönyörű, a csillagok fénye beragyogja a földet, csak nem vesszük észre. Érzelmeink egyszer a pokol fenekére taszítanak, másszor az égig emelnek.

A helyes önismeret és önelfogadás teremti meg a jó párkapcsolat alapját. Az alacsony önértékelésű ember amikor úgy érzi, hogy megtalálta az igazi szerelmet, máris elkezd félni, hogy elveszíti kedvesét, vagy nem elég jó, talán meg sem érdemel ezt vagy azt.
Kata vonzó külsejű, sportos alkatú, fitnesz versenyző. Barátjával a kondi teremben ismerkedtek meg, nemsokára össze is költöztek, házassági terveket szövögettek. Mígnem egy napon a fiú beleolvasott Kata naplójába, ami véletlenül az asztalon maradt, lezáratlanul. Feri legnagyobb megdöbbenésére tele voltak félelmekkel, a megcsalás gyanújával, elsírt könnyekkel, fájdalmakkal. Ferenc ekkor jött el hozzám oldásra, úgy érezte szörnyű nagy csalódás érte. Azt mondta élete nagy szerelme Kata és neki nem kell senki más. Javasoltam jöjjön el hozzám a barátnője is.

Kata farmernadrágban és bőrkabátban jelent meg, a haja hosszú, egyenes és fekete, bőre barna, arcán enyhe smink csillogott. A külső szinte tökéletes! De hiányzott a fény, a belső tűz fénye, a ragyogás. Amikor megkértem, hogy rajzolja le önmagát, egy tökéletes alakú, karcsú, modell alkatú nőt rajzolt. Ő azt mondta ilyen szeretne lenni, mire én azt mondtam, hogy te már ilyen vagy, csak nem veszed észre! Kata belső tükre eltorzult, itt kezdtünk el hát dolgozni. Amikor azt kérdeztem tőle milyen férfira vágyik külső és belső tulajdonságok alapján, a leírás teljesen azonos volt jelenlegi párjának a tulajdonságaival. A baj csak az volt, hogy Kata értéktelennek tartotta önmagát, és ezt vetítette ki társára is. Ferit mindig magabiztosabbnak, sikeresebbnek, szebbnek, jobbnak látta, kialakult a féltékenység, a bizonytalanság érzete. A személyes harmónia helyreállítása egy hosszadalmas folyamat, kapcsolatuk ezt a próbát már nem állta ki. Kata tehát megtalálta álmai hercegét, de még nem volt befogadó, így hamarosan el is kellett engednie.

Ahhoz, hogy megtaláljuk lelki társunkat, nekünk is készen kell állnunk a befogadására, éretté kell válnunk. Először is tudnunk kell, hogy mit szeretnénk, milyen társra vágyunk. Ezeket fejben vagy papírra leírva foglaljuk össze. /Jól vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!/
Ha ez megvan, vessük számításba, hogy ezek a tulajdonságok megvannak-e bennünk is? Ez azért fontos, hogy a lelkünkből hiányzó láncszemeket ne a társunk által akarjuk pótolni. Nem szép dolog olyat elvárni a másiktól, aminek mi is híján vagyunk. Egy hatvanas éveiben járó férfi arról panaszkodott, hogy nem kívánja a feleségével a szexet, mert kedvese meghízott a fenekére és a hasára. Mindemellett a férfinak akkora hasa volt, hogy kilógott a hasüregből, s emiatt állandó derékfájással is küszködött.

Íme néhány kérdés, mely hozzásegít ahhoz, hogy közelebb kerülj önmagadhoz:

• Fontos-e számodra tested egészséges működése? Mennyire tartod tiszteletben saját testedet? (Alszol eleget? Sportolsz? Rendszeresen táplálkozol? Gondoskodsz a napi megfelelő folyadékbevitelről? Meg tudod teremteni belső nyugalmadat? Kiéled a haragodat vagy elfojtod és rombol belül? Azt mutatod, amit valóban érzel, gondolsz? Hordasz maszkokat? Mennyire vagy tisztában viselt álarcaiddal?)
• Vállalod-e a felelősséget magadért, a gondolataidért, a tetteidért?
• Szereted magadat? Bízol magadban?
• Fontos és egyedi embernek tartod magad?
• Szükségét érzed-e annak, hogy lelki szinten rendezd magadban múltad nyomasztó eseményeit?
• Kész vagy elengedni a régi sérelmeket és befogadni életedbe az újat?
• Elhiszed, hogy saját életed irányításában csakis egyedül a te kezedben van a hatalom?
• Kerülöd a fontos döntések meghozatalát?
• Amikor úgy érzed valami rossz történik veled, fel tudod idézni, hogy mikor döntöttél úgy, hogy ezt kell megélned?
• Családoddal való kapcsolatod őszinte szeretetre épül vagy kötelezőnek érzed a kapcsolattartást?
• Meg tudod élni az örömöket? Úgy tartod, hogy annyi jót érdemelsz, amennyit csak adhat neked az élet?

A környezetünket is készítsük elő az új befogadására. Például szüntessük meg a múlt béli kapcsolataink elvarratlan szálait. Ha papíron össze vagyunk házasodva valakivel, de már rég külön élünk, az lelkünk számára olyan, mintha foglaltak lennénk. Energetikai szinten még kötődünk férjünkhöz, vagyis fogva tart a múlt, s nem tudjuk megélni a jelent.
Egy ötvenes éveiben járó hölgy azzal keresett meg, hogy már 8éve elvált (papíron is!), s azóta nincs barátja, pedig már nagyon vágyik rá. Elmentem hozzá, s a lakása olyan volt, mint egy raktár, tele a volt férj holmijaival: régi magnó alkatrészek, szerszámok, ingek, nadrágok, a falon két festmény lógott, amit a férj legjobb barátjától kaptak. A férfi lemondott ezekről a tárgyakról, a hölgy sajnálta kidobni, gondolta majd odaajándékozza valakinek. Közben pedig eltelt nyolc hosszú év! Ilyenkor két megoldás áll fenn: el kell kezdeni az otthonunk és a gondolataink nagytakarítását. Természetesen őrizhetünk tárgyakat, emlékeket a múltból, de ezeknek legyen egy meghatározott helyük a lakásban, ne hálózzák be egész életünket.  Ha úgy érezzük, hogy nem tudunk túllépni a múlton, kérjük kineziológus vagy pszichológus segítségét, különben teljesen megreked az életünk és az érzelmeink folyamatos áramlása állóvízzé változik.

A változtatáshoz egyedül neked van jogod és ennek felelőssége is a tiéd. De addig is azt kívánom, hogy éld meg az élet adta örömöket, oldozd fel magadban a félelem korlátait, mert csak az tud szeretni igazán, aki szabadnak érzi magát!

 „Sokáig álltam a hullámvasút előtt, és észrevettem, hogy az emberek többsége izgatott várakozással száll fel rá, de amikor elindul, majd’ meghalnak félelmükben, és kiabálnak, hogy állítsák le a gépet.
Akkor most mit akarnak? Ők választották az izgalmat! Hát nem elég elszántak, hogy végigcsinálják? Talán azt gondolják, hogy e helyett az esztelen száguldozás helyett jobban tették volna, ha fölülnek egy körhintára, és egy helyben forognak?
Hát igen, az első gondolatom biztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni. De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, biztonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben.”
/Paulo Coelho: Tizenegy perc/